Eljött hát a hétnek a vége – végre!
Laptopomról még mindig semmi infó, szóval Keeroy, alkoss valamit!!!
Szokás szerint ma sem taliztam össze a valentinos csajszival, de ezen már nem is lepődöm meg.
Viszont ma megkaptam az ehavi bérletet, és a fizetéses papírt, hát tízezerrel kevesebb lett, mint kiszámoltam, mert ugye nem csak az adó jön le belőle, hanem TB meg ilyenek… Áhh… Fene megeszi. Na mindegy.
Éjszakám az elég pocsék volt, de a napközbeni szép napsütés valamennyire kárpótolt, bár csak addig láttam ugye, míg beértem a melóba.
Viszont arra rájöttem, hogy vannak dolgok, amik változnak, míg más dolgok sosem fognak megváltozni, bármit is tesz az ember. És ez szerintem nem jó. Na mindegy, aki tudja, mire értem, az úgyis érti, aki meg nem, sokat nem veszít ezzel az infóval.
Ma megpróbáltam elrángatni az Ilonát, hogy úgyis szép az idő, menjünk holnap valamerre, de nem volt affinis. Nyavajg, nyavajg, nyavajg… Miért jó ez, nemtom… Na mindegy. És a fene megeszi, hétvégén nem lesz netem sem ugye, mert hát laptop sincs. Áhh…
Ez munkába menet ötlött fel bennem, így itt egy egyperces történetke:
Este volt, valamikor télen, épp nagy hóvihar kezdett tombolni odakint. Miután jól megfürdettük egymást a hóban, örömtől sugárzó arccal jöttünk be, és vetettük le magunkról a havas ruhákat. A kandallóban lágyan lobogott a tűz, és a táncoló lángnyelvek kipirult arcunk körvonalait vetítették a falakra, mint holmi árnyjátékot. Egy nagy, fehér gyapjúszőnyegen feküdtünk el, és néztük, hogyan harapdálják a kis lángocskák a fahasábokat az üveg mögött. Volt a pillanatnak egy amolyan ártatlan gyönyörűsége. A tűz kellemesen átmelegített mindkettőnket, és végül elnyomott minket az álom. Reggel a szikrázó napsütés összebújva talált minket, egymás karjaiban. (c)2006, Kővári Péter
Na, hát nagyon nem tudok már mit írni mára, zúg már a fejem a sok telefontól, jó lesz hazamenni, és aludni egyet…
[na jó éjt]
0 hozzászólás