Mi van akkor, ha képes vagyok elkülöníteni ezeket egymástól? Rossz, ha képes vagyok bármiféle érzelmi töltés nélkül, csak a szex kedvéért együtt lenni valakivel? Bár az szerintem sokkal rosszabb, ha mindez így indul, hogy csak a gyengédség kedvéért történik, ami történik, csakhogy kialakul egy kötődés. Vagy inkább függőség? Egyáltalán mi ez, ami kialakulhat? És főleg, mi a jobb, ha ilyenkor elutasítom ezt a kialakulóban lévő érzést, vagy hagyom, hogy eluralkodjon rajtam? Ez utóbbival talán nem is lenne gond, ha az egész dolog másképp kezdődik.
Azt hiszem, ahhoz, hogy az a bizonyos nagybetűs SZERELEM alakuljon ki, kell, hogy legyen a helyzetben valami alapvető, tiszta ártatlanság, csöppnyi báj, mikor nem a szex a motiváció, hanem az csak természetes következménye az egésznek. Kell az, hogy megborzongjak attól, hogy hozzám ér, és hogy úgy érezzem, szétrobbanok, mert minden pillanatban másképp borzongat meg ez az érzés… Vagy csak én lennék túlságosan ilyen beállítottságú?
Néha persze van ilyesmi érzés, de honnan tudhatom vajon, hogy ez AZ? És főleg mi van akkor, ha egy ilyen után sikerül egy olyan helyzetbe kerülni, ami még ennél a helyzetnél is erősebb hatással van rám? Ezt persze akkor sosem tudom meg, ha az előzőnek nem szakad vége.
Egyáltalán érdemes-e belekezdeni bármi kapcsolatba, tudván, hogy egyszer mindennek vége szakad? Kell, hogy vége legyen?
Csütörtök délutáni sztori. Jöttem be dolgozni, és a Széna téren felszállva egy Combinora, még a Mechwart liget előtt észrevettem, hogy egy kiscsajszi kiszúrt magának. Mondom magamban, hogy hát na persze, ez a csajszi se fog idejönni, ugyan már… Ahogy ezt így végiggondoltam, fogta magát őkelme, és mondott valamit a barátnőjének, és odajött hozzám, és kért egy rágót. Mondom neki, persze, de csak grapefruit-os van, erre elmosolyodott, kicsit „huncutosan” megemelte a szemöldökét, és bólintott. Megpróbáltam kiszedni neki egyet, de egyik kezemben a telefon, közben jött még ellenőr is, így odanyomtam a kezébe azzal, hogy „Kibogarászod?” Aranyos kis csajszi volt, kicsit alternatív, a szemei körül kékes smink, de nem volt több 16-nál. Mielőtt még bármi egyéb történhetett volna, jött az ellenőr, és közben meg már odaértünk a Margit hídhoz. Azt mondjuk még hallottam, hogy a szentendrei HÉVhez megy, na és persze előttem szállt le. Még dobott egy huncut mosolyt, mielőtt lement a lépcsőn. ;o) De hát csessze meg, túl fiatal volt. Meg hát itt is felmerül az, hogy vajon ennyi kis történet elég-e ahhoz, hogy bármi kialakuljon. Vagyis a kérdés az, hogy vajon mi a jobb: az úgynevezett „szerelem első látásra” vagy a sokkal gyakoribb „összejövünk és egymásbaszeretünk”…? Talán jobb az előbbi, de az utóbbi meg talán kevesebb kockázattal jár, hiszen ebben az esetben az érzés és a kötődés fokozatosan alakul ki (ha kialakul egyáltalán). És első esetben ha nem jön össze a dolog kapcsolat szintjén, az bizony elég szívfájdító tud lenni időnként, főleg, ha azt hiszed, megtaláltál Valakit. Persze idővel kiderülhet, hogy csak egy hirtelen fellángolás volt az egész, és tovább lehet lépni. A gondok ott kezdődnek, mikor még évek múltán is ugyan úgy kötődsz ehhez az illetőhöz. Ilyenkor már csak az a kérdés, hogy voltaképp személy szerint hozzá kötődsz, vagy csak az az érzés ejtett rabul, amit vele átéltél…
Mindettől függetlenül néha azért hiányzik valaki, ugyanakkor rengetegszer egyszerűbb egyedül.
0 hozzászólás