Avagy pótoljuk a hiányzó bejegyzéseket – 1. rész (dec.22.-23.)

[December 22, P]
Átlagos pénteki nap volt, munka a szokásos mennyiségben, és valahogy nem nagyon volt karácsonyi hangulatom. Kicsit korábban értem be reggel, köszönhetően annak, hogy ugye nem otthon aludtam, és emiatt korábban indultam el otthonról. Mikor elmentünk ebédelni a kollegákkal, kiderült, hogy a közeli vendéglő, ahova jártunk, januártól bezár. A felszolgáló srác valami olyasmit mondott, hogy nem éri meg a tulajnak, így januártól marad a másik hely, vagy kajálunk az irodaház étkezdéjében, ott még úgysem ettem.

Aztán kiderült az is, hogy végül januárban nem kell mennem Barcelonába, hanem csak Milánóba, aztán rákövetkező hétvégén meg Lecce-be. Így most eddig elvileg a január 12-15-i hétvége Milánó, 19-21-i hétvége meg Lecce. Mondjuk gőzöm sincs, mire és mennyire lesz időm, de Milánóban van kint ismerős (egy hajdúdorogi volt sulitárs), neki már írtam, hogy összefuthatnánk, ha majd ráér. Kicsit kellemesebb, mint egyedül császkálni egy vadidegen városban, ahol még csak nem is beszélnek olyan nyelven, amit megértek… Lecce-ben persze nincs kint ismerősöm, és ráadásul a legközelebbi reptér is úgy 40 km, szóval kíváncsi leszek, hogy lesz. Remélem, nem kell egy kecskékkel és mindennel telezsúfolt buszon utaznom. Talán sokkal kevésbé paráznék az egésztől, ha nem egyedül kéne mennem, no mindegy.

Este úgy volt, hogy talizunk Vivvel, de végül nem lett belőle semmi, mert beindultak a karácsonyi rokonprogramok. Így megbeszéltük, hogy másnap délután talizunk.

[December 23, SZO]
Úgy volt ugye, hogy… És persze megint nem úgy alakult a dolog, ahogy elterveztem, ugyanis öcsémék sikersen itthonhagyták az ajándékokat, így kénytelen voltam elmenni, és elvinni őket a Szt.Jupátba, mert a szokásos karácsonyi kirándulás után ott volt az ebéd. Utólag kiderült, hogy nem is volt baj.

Az ember azt hinné, hogy egy második kategóriás vendéglátóipari egységben minden tisztességesen működik, de ez nem így van. Mivel később érkeztem, ezért az étlap ott várt az asztalon, és ott is maradt, miután rendeltem. A gond az ott kezdődött, hogy egyik unokatesómnak, a Daninak kihoztak valamit bélszín címszóval, amiről kiderült, hogy nem lehet bélszín. Másik unokatesóm, a Dávid állatorvosnak tanul, ő azt mondta, hogy nekik azt tanították a bélszínről, hogy abban se ín se mócsing nem lehet, mert az színhús. A Dani bélszínjében pedig voltak olyan részek, amiket késsel sem tudott elvágni, nemhogy elrágni. Itt kezdődtek a dolgok. Aztán ezt így vissza is küldte, hogy hátszínként elfogadjuk, de ez nem bélszín. Majd kihozták a számlát. Tudni kell, hogy kilencen voltunk, mégis tíz főétel szerepelt a számlán, konkrétan abból volt kettő, amit én kértem, de persze rajtam kívül más nem kért olyat, így be tudtuk azonosítani. A többi vendég csak vigyorgott, mikor szóltunk a pincérnek, hogy küldje a kollegáját, mert rendeznénk a számlát, ugyanis problémás. Az ételek nevei nem szerepeltek rajta, csak annyi, hogy étel meg ital, és az árak. A dátum pedig december 24-i volt, holott ugye még csak 23-a volt, de mindegy… A többi vendég biztos azon mosolygott, hogy nem akarunk fizetni, de aztán valahogy lefagyott a mosoly az arcukról, de erről majd később. Kiderült, hogy amit mi Lyoni hagymasalátaként rendeltünk, az a pincér jegyzetében csak hagymaként szerepelt, így a kollegája hagymalevesként ütötte be, ami természetesen drágább. Aztán a plusz egy főétel, és a visszaküldött bélszín került szóba. A rendelést felvevő pincér nem szólt a fizetőpincérnek, hogy a bélszínt vonják le, és véletlenül kétszer húzhatta be az én kajámat, de nem nagyon derült fény rá, miért. Aztán a fizetőpincér levonta a plusz főételt és a bélszínt, meg az egyéb különbözetet a végösszegből, így 37380 környéke helyett úgy 33.200 körül álltunk. Unokatesóm erre azt mondta:
– „Most azt gondolják, hogy azzal, hogy levonták a túlszámlázott összeget, mi fizetünk, és ezzel le van zárva az ügy? Ez most nem jött be. De tudja mit? Beszélnénk az üzletvezetővel.” – de az üzletvezető természetesen nem volt elérhető. Erre azt mondta unokatesóm:
– „Nézze, van erre az egészre akkor 25000 forintunk, ennyit tudunk erre adni, és akkor nem lesz további következménye a dolognak. Mindössze azért roppant kellemetlen az egész a számunkra, mert rendszeresen járunk ide minden évben, és soha nem fordult meg a fejünkben, hogy ellenőrizni kéne a számlát, illetve hogy egyáltalán egy ilyen helyen megengedhetik maguknak a túlszámlázást. Rendben van akkor így?” – látszott, hogy a fizetőpincér erre nem nagyon tud mit mondani, és közben valahogy a többi vendégnek is lefagyott az arcáról a mosoly.
– „Rendben, és elnézésüket kérjük.” – mondta a pincér, Kati meg fizetett. Én közben hallottam, hogy a mögöttünk levő asztalnál is utánaszámolnak a dolgoknak… Aztán még felmentünk Katiékhoz, ajándékcsere, miegymás, én meg bementem még dolgozni, mert hát inkább 23-án este állítom át a billingrun-t, mint 24-én reggel 7 előtt…

Gábor épp bentvolt a barátnőjével, így jól bemutatott neki, aztán nem sokkal később le is léptek, én meg még maradtam egy kicsit netezni, meg beszéltem pár emberrel, pl. Haluska, Jimmy-ék, meg akit még elértem, aztán felcsörögtem Vivet, hogy hogy néz ki az esténk. Most csak nagy vonalakban vázolnám a történteket.

Mint kiderült, az anyjáék ismét nem lesznek otthon, öccs, hug meg ismerőseiknél előkarácsonyi buliban, barátnője meg náluk, de átjöhetnék, aztán DVD-zhetnénk, de csak kb éjfélig, addigra érnek leghamarabb haza a szülők, meg a testvérei. Így aztán kikapcsoltam mindent jól, és elköszöntem a gépemtől erre az évre, majd uzsgyi Vivhez. Elég sokan mocorogtak még akkor a városban, így nem kapkodta el a közlekedés önmagát, úgyhogy élvezhettem a BKV vendégszeretetét, de nem volt mit tenni. Aztán nagynehezen sikerült végre lekecmeregnem a buszról Viv megállójában. Valamikor nyolc óra után járt az idő, úgyhogy annyira még nem voltam elcsúszva időben. Mikor odaértem, és becsengettem, nem Viv nyitott nekem ajtót, hanem a barátnője, az Adrienn. Viv ugyanis épp a konyhában ügyködött, és valami desszertféleséggel küzdött épp, ami majd jó lesz a filmhez. Persze amint ledobtam a kabátom, bakancsot, stb, azért nem tiltakozott, mikor egyszer csak átöleltem hátulról… ;o) Aztán a díványra tessékeltek a lányok, így a hosszú nap után végre kényelmesen elhelyezkedhettem. Elmondtam nekik a Jupátban történteket, és hasonló véleményen voltak, hogy azért nem ártott volna némi fogyasztóvédelem, elvégre ki tudja, kiket és mennyivel vertek/vernek át… Aztán végül elkészültek a desszerttel, ami mint kiderült, tiramisu lett, és míg az a hűtőben hűlt, és még nem kezdtünk el filmezni, nekiálltunk twisterezni, mert az jó. Persze addig is fogyott némi Baileys, mert miért ne, és úgy 15 perccel később már kezdtek elég fura figurák kialakulni. Felváltva játszottunk, hol én Vivvel, hol ők az Adrival, hol az Adri velem, és hát készült néhány igen mosolyogni való kép is. Aztán mikor már a negyedik forgatás után teljes kicsavarodásból rámhuppant az Adri, egyrészt áldottam a szerencsémet, hogy hasonló típusú a leányzó, mint Viv, másrészt a helyzet igencsak kínos lehetett volna, ha nem Viv legjobb barátnője, mert úgy feküdt el rajtam, mintha… Erre nem tőlem, hanem Vivtől kérdezte meg, hogy nem lenne-e baj, ha egy kicsit most így maradna, Viv meg csak mosolygott, és odabújt ő is hozzám, én meg átöleltem mindkettőjüket, meg kaptak egy-egy puszit a homlokukra. Így telt el úgy öt perc. Aztán egy telefoncsörgés közbeszólt, Viv apja volt az, hogy leghamarabb csak fél egy körül jönnek, mert még összeszedik a testvéreit, és csak azután. Kérdezte, mit csinálunk, hát Viv meg mondta, hogy, film, meg miegymás, szóval miattunk ne siessenek… Közben az Adri felkászálódott, és lopva kitörölt egy csepp könnyet a szeme sarkából. Az este további részében azért már jobb kedve lett. Így mikor Viv letette a telefont, beraktuk a filmet, valami jó kis japán horrort akartak megnézni, Előérzet volt a címe (majd jól le is másolom, mert jó volt). A tiramisut végül úgy ettük meg, hogy megállítottuk a filmet, mert közben valahogy nem ment… ;o) Persze utána a Baileys ismét elmaradhatatlan volt, mondván, kell nekik a szíverősítő ehhez a filmhez. Így végül mikor folytattuk a filmet, én ültem középen, a két csaj meg két oldalról bújt hozzám, hát szóval na… Jó volt. ;o) A vége után az Adri még csinált pár képet Vivről meg rólam, meg hát persze kellett olyan is, ahol mindhárman rajtavagyunk. Aztán még dumáltunk egy sort, kibeszéltük az Adri expasiját, kitaláltuk, hogy minden pasi egy disznó (a jelenlévők ugye mindig kivételek), és közben lassan eljött az éjfél, így én összeszedtem magam. Kicsit már sok volt mindannyiunkban a Baileys, de ez csak kellemesen oldotta a légkört, és nem tette közönségessé. Így csak kicsit lepett meg, amikor elköszönve az Adritól, a három puszi után átölelt. Vivvel persze más volt a helyzet érthető módon, Adri meg kihasználta az alkalmat, és csak a vaku villanása árulta el, hogy jól lekapott minket. Aztán megbeszéltük, hogy majd hívjuk egymást, hogy legyen a másnap, még egy lágy csók, majd elindultam haza.

[folytatása következik…]

Kategóriák: Blog

0 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Avatár helyőrzője

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük