Itt ugyan csak kicsiben, de nekem az is elég…
Azt gondoltam, hogy a születésnapom fordulópont lesz, de valahogy nem erre számítottam. Aznap este ugyan volt pozitív történés, mert megismertem pár új embert, és hasonlók, de azóta csak borul minden. A hozzáértőbbek már sejtik, hogy persze csaj van a dolog hátterében – mi máson akadnék fenn ennyire…? :o( Most mit tagadjam, valakiben megfogott valami, de teljesen mindegy, mert több okból sem játszható a dolog. Aztán erre még rájön a csütörtök esti szélnek eresztett bolondos hepening, pénteken meg melóztam. Kapásból úgy 8 szupersűrgős hoteles tikit várt szeretettel már csütörtökön is. Két kollegám most kint van Dallasban tréningen, így ledobálták magukról a hibajegyeiket, amiket a Gyurival magunkraszedtünk, de 5-6 darab ott maradt a közösben. Erre még rájönnek a frissen felvett hibajegyek, amiket szintén leszedegettünk, és egyik túlbuzgó kollegám (nem nevesíteném, annyira nem vagyok szemét) lecseszett az otthagyott 5-6 darab alacsony prioritású jegyek miatt. Ez még nem lenne elég, mert még szabi alatt, talán csütörtök délelőtt küldtem egy spam-et a benti spamlistánkra, had röhögjenek a kollegák, és ezt az imént említett túlbuzgó kollegám úgy tette szóvá szintén, hogy miattam úszunk el a melóban, mert én meló helyett spam-et olvasgatok és küldök. Na persze. Ráadásul valószínűleg egész héten én szívom be a délutánt, mert ugye pont az ez a kollega az, akivel most el tudnánk osztani a délutánt egymás közt.
És itt lyukadunk ki ismét az önigazolási kényszernél, amikor is ugye azon küzd az ember, hogy elismerjék a munkáját, értékeljék, amit csinál. De végsősoron azon küzdünk, hogy valaki igazolja azt, hogy van értelme a létezésünknek. Na én ilyen visszaigazolást nem nagyon kapok senkitől mostanában, meló szintjén meg… Van egy-két kolléga, akivel jól el lehet lenni és dolgozni, de néhányuk… Hááát… Egyszóval a legkevésbé sem az a légkör, ami például a TVnet-nél volt, nincs nagyon összetartás és csapatmunka, mindenki kivágja magának a gesztenyéjét, de mivel ő szenvedett vele, szenvedhetek vele én is, segíteni szinte alig (persze vannak kivételek). Írnék én másról is, mert unalmas mindig a munkán nyavajogni, de ez tölti ki az életem kétharmadát.
Szombaton járt a GP irodában a Daryl Hannah, mondani sem kell, szívesen bementem volna én is, de persze nem volt reklámozva. Nem vagyok rajongó, vagy ilyesmi, nem is láttam a Kill Bill-t sem, de egy ámerikai sztárocska azért mégis nézhető lett volna élőben. De így ez kimaradt.
Tegnap, vasárnap meg volt egy közös, légszennyezés elleni demonstráció a Deák-térnél. Ezen persze nem vettem részt, kicsit elúsztam délelőtt időben, meg rámpittyent msn-en az egyik ex, aztán ha már előszedtem neki a régi képeket, és átnyálaztam őket, párat feltöltöttem a galériába is. Elnézve a régi képeinket, azért sokkal másabb, ha az ember nincs egyedül. Aztán felhívott Klauszka, hogy kintvagyok-e a demón, de mondtam, hogy nem. Azt mondta, hogy csak mert keresett egy Lilla nevű lány… Aha. Na jó, felhívtam a Lillát, elsőre nem vette fel, aztán pár perc múlva igen. Megbeszéltük ugyanis, hogy este beülünk páran valahova, és persze előtte talizunk a demón. Aztán végül az irodában futottunk össze, és egyúttal bevittem a kimosott üléshuzatokat is, amiket azzal a lendülettel fel is húztunk, felöltöztettük a lencsit… ;o) Végül csak elcsocsóztuk az estét, és bár mi az Ákossal és a Szamócával söröztünk, Lilla nem ivott semmit, szóval a beülünk-valahova-páran-nak se sok értelme lett volna akkor ezek szerint. Mindenesetre Lilla és Szamóca szarrávertek minket az Ákossal csocsóban – most örültök, mi…? :oD És remélem mindenki értékeli az értékelnivalókat… Aztán este meg elindultunk hazafelé, Lilla meg a Szamóca mentek Szamócához, Ákos meg maradt a Bobbal bent az irodában. Aztán jobbára pont az itthoni buszmegálló előtt összefutottam egy haverommal a buszon, a Bencével, és meghánytuk-vetettük az élet ügyes-bajos dolgait egy közös cigaretta mellett. Nem is volt baj, rámfért egy kis lazítás, és nem is ütött ki. Aztán ezek után már kevésbé gondoltam bármi szőlőre, és nem foglalkoztatott, hogy milyen savanyú – vagy inkább az élet volt keserű, és ezért ez a pár szem szőlő már hidegen hagyott. Ki tudja… (Cikk a demóról az indymedia-n: http://indy.media.hu/cikk.shtml?x=34716)
Voltaképp sokmindenre nincs miért ugráljak. Nincsnek lakásgondjaim, megvan a napi betevőm, saját tévé, dvd lejátszó, több telefon, saját laptop, stb, tehát bőven túlszárnyalom a föld népességének bő 50%-át ilyen javakban. De azt hiszem, el kell különítenünk szinteket, mert minden szinten más határozza meg, mi tesz boldoggá. Nekem ezek hiába vannak meg, messze vagyok még attól, hogy csak megközelítsem azt, mikor azt mondhatom, hogy na most boldog vagyok. Vannak ugyan közelítő pillanatok, de ez leginkább csak a sors fintora, mert utána a legkevésbé sem alakulnak úgy a dolgok, ahogy az az adott pillanatban tűnik (már persze feltételezve a sorsot, mint olyat). Szar ez így most. Bár lehet csak az agyamra ment pár dolog. De nem érzem így jól magam. Valami hiányzik.
Valaki mondja azt, hogy van értelme az életnek…
0 hozzászólás