…talán…
Ha tehetném, önzetlenül megadnék Neked mindent, amire igazából vágysz, és nem várnék viszonzásul semmi többet egy őszinte, boldog mosolynál. Csak tudjam, hogy boldog vagy, más nem lenne fontos. Talán mindez engem is boldogabbá tenne. Hidd el, megtenném… Ha megtehetném…
De nem megy. Nem tudok Rád ilyen semlegesen gondolni. Ha azt kérdeznéd, mit érzek, azt mondanám, igazából talán én magam sem tudom. Hogy rájöjjek, valójában mi is ez most velem, ahhoz Rád lenne szükségem. És mivel érzek valamit, így már nem lehet önzetlen az egész. De nézz mélyen a szemembe, és úgyis meglátod minden érzésem a maga valójában, tisztán és őszintén, és nem lesz szükség szavakkal leírni a leírhatatlant…
És talán az sem érdekelne, ha egy óriás hullám sodorna tova, vagy vigyen bár utam ismeretlen magasságokba avagy taszítson végtelen mélységekbe… Nem számítana semmi, ha Hozzád jutnék el végül.
A francba már… Miért gyötörnek ezek az álmok…?!
0 hozzászólás