De hidd el, magamat sem…
Ahogy itt ülök melletted, Veled, és a karjaidban tartasz, ahogyan zokogok, nem értem, hogyan vagy képes pont azt megadni, amire épp vágyom… Ahogyan lágyan törölgeted a könnyeimet, és végigsimítod az arcomat, egy szó nélkül is többet adsz, mint gondolnád. Nem értelek… Miért bánsz velem ilyen kedvesen, mikor semmit sem tettem érte? Mondd, mivel érdemeltem ki ezt a kitüntetett figyelmet? Miért vagy jó hozzám, mikor szükségem van rá…?
De most azt kérem, ha nem gond Neked, csak szoríts erősen, míg könnyeim fel nem száradnak… Csak érints meg, simítsd végig a buksimat, hogy érezzem, nem vagyok mégsem annyira egyedül, mint ahogyan az tűnik… Mondd, megtennéd…?
0 hozzászólás