Évértékelő és miegymás
Így, év végére elgondolkoztam, hogy mik is történtek velem ebben az évben, és belegondolva, elég sok minden. Például elkezdtem koncertfotózni, Szigeten már az egész Zöld Udvart én szerveztem le, és persze megismertem egy csomó új embert. Voltam Latyukával Madridban, és persze sikerült kivívnom pár ember ellenszenvét (de legalábbis én így érzem). Az egyik exem volt olyan kedves, és még az ismerősei közül is törölt iwiw-en, ezzel is csak javítva az életbe és az emberekbe vetett bizalmamat. Cirka három év után találkoztam Bogival ismét, mikor feljött a Szigetre, szombatra, majd még előtte együtt néztük a FELVI honlapját, hogy végül hova veszik fel, és bejött neki az ELTE. Mondhatnám azt is, hogy az idei Sziget egyfajta fordulópont lett az életemben. Túlléptem pár régi dolgon, és egy pár olyan embert ismertem meg, akiket nagyon sajnálnék, ha nem ismerhetném őket. Egyre több zenekart fotóztam, többeket rendszeresen is. Lett sajtóigazolványom, kaptam több pozitív kritikát is az írásaimra, és a képeimre. Sikerült pár igazán jó képet is lőni. Október 8.-a óta nem dohányzom. És nem hiányzik.
Talán kicsit túlhajszoltam magam Sziget után, de egy biztos, hogy túl sokat paráztam az életen, és egy csomó stressz ért, ami addig nem. Így októberre olyan szinten gyülemlett fel minden, hogy bombaként robbant 8-án este, a Blahán, Esztiék koncertje előtt. Még napközben tettek egy csúnya megjegyzést nem közvetlen kollégáim, amin kicsit fennakadtam, és végül addig forrongott bennem az egész, míg aztán este a fotózást is ki kellett hagyjam, mert olyan rosszul lettem, hogy a Csaba fél órát ücsörgött ott velem a megállóban. Ugyan mire Eszti odaért, és kézenfogott, hogy jöjjek akkor, már egy fokkal jobban voltam, de ahogy sétáltunk a Filter felé, csak nem volt rendben minden, és éreztem, hogy képtelen lennék lemenni oda. Közben Eszti vett nekem egy üveg vizet, attól egy kicsit jobb lett. Másnap estére megbeszéltük, hogy megint találkozunk, mert hát így előző este nem volt alkalmunk beszélni. A sorsnak természetesen van érzéke az iróniához, így másképp nem is történhetett, minthogy megint rosszul lettem, és az estéről kábé ennyit… Kénytelen voltam elkísértetni magam Esztivel a Móriczra, azóta is szarul érzem magam emiatt. Hétfőn elmentem dokihoz, adott béta-blokkolót, hogy ne pörögjön túl a motor, és itthon voltam egy hetet, mondván túlhajszoltság, és pihenjek.
Rákövetkező hetet gond nélkül végigdolgoztam. Azt hiszem, ez a hét volt az, amikor új irodába költöztünk át a cégnél. De így az egy hét után én valahogy nagyon kényelmetlenül éreztem ott magam, hiába volt napfény, és láttam rá a belső udvarra. A nagyfőnökkel is leültem beszélni, hogy valahogy nem érzem jól magam, és szóbakerült más munkakör is, de semmi igazán konkrét, hanem a majd meglátjuk. Szerdán este lett volna Házmester koncert a Wigwam 2-ben, de ott is rosszul lettem, és kénytelen voltam hazamenni – ez volt az első koncert, amit azóta kihagytam, hogy csinálom a weboldalt, és fotózok nekik. Másnap végül csak bementem dolgozni, nem volt már csak két nap a hétből. Hétfő este volt, és hazafelé menet a 86-osról le kellett szállnom a Batthyány-téren, mert megint rosszul lettem. Hirtelen Katihoz tudtam felugrani, mert nem jutott más az eszembe, és ő volt a legközelebb. Végül kocsival hazahozott, én meg mentem ismét a dokihoz másnap, és azon a héten megint otthon voltam, igaz ez rövid hét volt, mert a november 1 beleesett épp. Közben kaptam még egy gyógyszert, és beutalót specialistához. Aztán megint elkezdtem dolgozni, és nem volt sok bajom, csak valami furcsa érzés volt az új irodával kapcsolatban, nem tudom. Az időpontot végül december elejéről november 22-ére átkérte Kati, így onnantól 2 hetet voltam otthon, mert kaptam egy harmadik gyógyszert is. A két hét alatt gyakorlatilag semmit nem csináltam, csak döglöttem az ágyban egész nap, vagy csak a dokihoz mentem el, de semmi egyéb, és közben még egy Házmester koncert is kimaradt így. Erőm se nagyon volt mást csinálni. Ezután visszatérve dolgozni, már kész tények fogadtak, András ült a helyemen. Így konkretizálódott, hogy költözhetek vissza a „régi” irodába, és tudásbázist kell építgetnem. Így ez az októbertől terjedő időszak viszonylag hamar eltelt. December 17-ére kellett mennem kontrollra a specialistához, a dokinéni pedig megduplázta a legújabb gyógyszerem adagját, mert nem váltott ki „egetrengető” hatást, pedig azt kellett volna.
Karácsony? Mondjuk úgy, hogy eltelt. Megszoktam már, hogy a rokonságtól túl sok értelmes dolgot nem kapok, legalábbis olyat nem, amit valahogy lehet hozzám kötni. Ez alól idén kivétel Márkéktól egy digitális fotózásról szóló könyv. Illetve természetesen még egy fontos momentum van a karácsonnyal kapcsolatban. Én összesen egy embernek adtam konkrétan ajándékot, ő az Eszti, illetve Tatának töltöttem még a kártyáján, de ennyi. Jó, öcsém meg hugom még kaptak egy-egy csomag írható DVD-t fejenként, egy-egy zippzáros tokkal körítve, anyám meg megkapta azt a varrógépet, amiről már letett. De így családon kívül csak Eszti volt az, akire így kézzelfoghatólag is gondoltam. Igaz azt se úgy szerettem volna, ahogy végül lett, de mivel a kivilágítós dolog nem jött össze, maradtak a „sablonosabb” ajándékok. Persze köszönettel tartozom a Kuplung nevezetű helynek is, hogy volt képük azt az estét úgy intézni, ahogy. És látni Esztit kiakadni, és hazarohanni, nagyon nem volt kellemes. Így végül másnap futottunk megint össze, hogy odaadja, amit nekem szánt. De egy dolog biztos, évek óta most először hatott meg valaki igazán azzal a pár dologgal, amit tőle kaptam, mert ezeket mind lehet hozzám kötni, vagy valami közös dolgunkhoz. Köszönöm… *pirul*
Illetve még egy dolog, ami Esztihez köthető, az pedig a szombati HatosÉ koncert a Filterben. Ugyanis a koncert után kaptam tőlük egy HatosÉ pólót, ami elmondhatatlanul jól esett, hogy így eszükbe jutott, vagy valami, én hülye meg majdnem elcsesztem az egészet… Köszi tényleg, srácok és Eszti! Amúgy most is az van rajtam… ;o)
Ma éjjel meg… Annyira nincs szilveszteri hangulatom, hogy az valami borzalmas. A tévében is csak a szokásosnál is színvonaltalanabb vackok mennek. Bemászni a városba meg se erőm, se kedvem nincs. Persze egy Valaki azért mondta, hogy csatlakozhatnék hozzá és a többiekhez, de mindenki más, aki korábban ezügyben keresett, most mélyen hallgat. Na ez a másik, amiért nincs is kedvem bemenni. De annak az egy Valakinek ezt a gesztusát tuti nem felejtem el, hogy csapódjak hozzá, és ne otthon depizzek… *buksimi*
Ilyenkor mindenki próbálja összegezni a dolgait, meg fogadalmakat tesz, meg ilyenek. Hogy elégedett vagyok-e magammal, és az egész évvel, ami így eltelt? Nem. Lehetett volna mindez másképp is? Biztosan. De én azt hiszem, semmi sem történik ok nélkül, csak abban a pillanatban legfeljebb nem látjuk át az egészet, hogy mi és miért is történik úgy. És persze mindezek folyamán elgondolkoztam azon is, hogy voltaképp mit is akarok kezdeni az életemmel, de nem nagyon jutottam dűlőre. Szerencsére volt, akivel időnként egész éjszakákat beszélgettünk át, és ez nagyban hozzájárult ahhoz, hogy kezdem megtalálni az utat, amerre haladnom kell… Köszönöm neked, Kedves…! ;o*
Talán annyival zárnám ezt az egész szöveget, és az írást erre az évre, amit rólam véleményezett az egyik kedves barátom, és talán ezt igyekszem megfogadni az új évre:
„Te egy olyan ember vagy, aki nagyon tud ragaszkodni ahhoz az emberhez, akit szeret! Ami szerintem jó. De vannak olyan emberek, akik ezt a ragaszkodást inkább nyomulásnak vagy rátapadásnak veszik. Nagyon segítőkésznek tartalak. Kedvesnek, gondoskodónak, kitartónak. Szerintem csak az a baj, hogy túl komolyan veszed az életet és a körülötted zajló dolgokat, eseményeket. Nagyon rá tudsz parázni dolgokra, és ez nem tesz jót a lelkednek. Kihasználható is vagy a segítőkészséged által, amit szerintem sok ember meg is tesz. És valószínűleg ez neked is fáj. Legyél sokkal erősebb, céltudatosabb, lélekben is erős. És folytasd az írást, mert így legalább ki tudod adni magadból a dolgokat.”
0 hozzászólás