Avagy mostmár közelebb vagyok az ötödikes tudáshoz
Edina kért meg még december magasságában, hogy ugorjak már el megnézni a gépét, vírusírtózni, tűzfalazni, miegymás, amire végül csak most került sor, így munka után az Örs vezér tér felé vettem az irányt, mikor egyik megállóban lehuppant mellém egy kislány, és előtte meg megállt az apukája. Elkezdtek beszélgetni arról, hogy mit is kell még tanulnia aznap a kislánynak, aki olyan 5.-es forma lehetett így ránézésre. Majd mikor szóbakerült a történelem, és az egyiptomiak, akkor ott szinte szabályos órát tartott az apuka pár percben, és komolyan jó volt hallgatni. Eljutottunk az írásfajtákhoz a hieroglifákból, testedzésből a görögökhöz, majd rómaiakhoz, és ezek után jöttek az adott országok fővárosai, és ha meg tudtam volna jegyezni első hallásra, már Madagaszkár fővárosát is megtanultam volna. Érdekes volt hallgatni tényleg.
Azt mondják egyesek, hogy ha deja vu-t érzel, az azt jelenti, hogy az általad kitűzött úton haladsz. Na én azt hiszem, ez ma este így történt, mert bizony ismerős volt az egész helyzet, a szavak, és amiről beszéltünk, mintha csak láttam volna már előtte ugyanezt. Hmm. Tehát akkor ezek szerint az általam kijelölt úton haladnék? Bár tudnám, hová vezet ez az út…
0 hozzászólás