Pfff…

Szür, de Reál Is

Egyedül fekszem az ágyamon, és a percek üresen peregnek. Valami zenét hallgatok. Inkább csak zajnak a háttérbe, hogy ne a csendet halljam. Kint sötétedik, és ezzel egyre hűvösebb lesz idebent is. Nem csak hogy Te nem vagy itt, hogy magamhoz öleljelek, de senki más sincs.

És a percek csak üresen peregnek tova. Keresem elmémben azokat a pillanatokat, mikor gondolataim nem körülötted forognak, de nem jut eszembe ilyen egy sem.

Keserédes zene szól épp, és én beleborzongok a hidegbe, és a harmonika hangjába. Régmúlt napsütés ízét idézi, és szinte látni vélem a hajad megcsillanni ebben a napfényben. Vagy mindez csak a hideg miatt borzolja fel a hátamon a szőrt? Nem tudom. De talán nem is foglalkoztat.

Nem, ne is kérj, hogy villanyt gyújtsak. Sokkal inkább gyújtanék meg pár mécsest, hogy lobogón meleget adjanak. De ehelyett csak a laptop kijelzőjének fehérsége borít be vakítón.

Fekszem hát tovább éberen, és az jár a fejemben, hogy ha csak egyetlen órát járhatnék én hasonló cipőben, mint ő, vajon mit tennék? És van millió meg egy elképzelésem. Álmok tömkellege. De kiborítom őket, mert nem arra születtek, hogy álomból valósággá váljanak.

Felettem millió csillag pislog a feketeségben. És bár néhány a plafonomra költözött, és ott pislákol, és néha -ha a bluetack elenged- lehullanak a padlóra, de ezek mégsem olyan hullócsillagok, amelyek kívánságokat teljesítenek. Olyanok talán nem is léteznek, csak a mesékben…

Édes, és mégis erős narancsfény-ízben fürdök, moll után dúrakkordok sárgállanak át szemhéjaim vékony résén, pedig szemeim lehunytam. Akkor hát hogyan hallom ezeket a mézes ízeket? Honnan ez a vékony átszüremkedés?

Már álmaim sem a régiek. Eltűnt belőlük valami. Hiányzik a csillámfény, nem ragyognak méz-ízek, nem csilingelnek sziporkázva az aranysárga sugarak, inkább elborítja őket valami rohanás, szürke penész telepszik a szárnyak közé zuzmóként. És már sokkal inkább magammal kelek harcra minden alkalommal, mintsem Teérted.

A szavak meg csak kicsúsznak a kezeim közül, mert ajkaimat hiába emelem szóra, csak remegnek irányíthatatlanul, és egy szó sem omlik le róluk.

Képek kavarognak hangokkal, ízekkel és illatokkal, frissen vágott fű, fahéj, szürrealitás, édes, fanyar, erős, szúr, vékony, sárga, tűz…

Reggel talán meleg napsugár fog ébreszteni, és kitörli a penész nyomát, de gondolatban akkor is jó éjt kívánok Neked minden éjjel, mielőtt harcba indulnék, és kérem a pislákokat, vigyázzanak Rád, bárhol is légy… Szamócaszínű ízek, vastag hangok, elnyúlt színek, huss…! Hisz nincsen egy másik világ a tükör túlsó oldalán.

De mondd, miért van mindez? Hová leszünk? Mit teszünk? Mikor? Miért? Sün. Szúr.