Kézírás

Amióta ennyire digitalizálódtam, egyre kevesebbet írok kézzel. Nem, helyesbítek: szinte soha nem írok kézzel. Mert nincs is mit írni, vagy nincs kinek. Jóformán mindent digitálisan intézek, e-mail, SMS, írások… És mindet valamilyen elektronikus formában.

Kézzel, tollal, tintával, papírra? Alig. A legutóbbi, ami ilyenre emlékszem, az az volt, mikor a Microsoftnál megnéztük az új Windows Phone 7-et, és jegyzeteltem 2 A4-es oldalnyit. De az más.

Minden más kézírás nagyjából kimerül az odafirkantott aláírásban.

A kiadvány is, amit most írok, már konkrétan egy eBook, kézírásos formában soha nem is létezett, semmi vázlat, semmi firkálás nincs mögötte, amit kézzel írtam volna le.

Emlékszem még, 1996-2001 között rengeteget írtam kézzel. Nem azért, mert középiskolás voltam, és jegyzetelni kellett, hanem még azon felül is. Délután, kimenő alatt, mikor a sok barom nem zavart. Aztán szilenciumra persze mind visszajött, így vége lett a nyugalomnak. Igaz, ezek az írások később ugyan úgy digitalizálódtak, és papírra nyikorogta őket egy festékszalagos mátrixnyomtató, szép, perforált szélű papírra. Azóta a festék már elhalványult, a papír elöregedett, de digitális változatban olyan, mint új korában. Valahol még az eredeti kéziratok is megvannak, valószínűleg sokkal jobb állapotban, mint a nyomtatott verzió.

A kezemben épp egy 2001.08.27-én postára adott levél van. Évekkel ezelőtt vettem elő utoljára. A feladásakor még 36 Ft volt egy belföldi levél, ma meg már nem is tudom, mibe kerül.

Kézzel írott az egész, a címzett, a feladó. A házszám eggyel el van írva, de nem érdekes, idetalált. (Vajon már akkor is az a srác hozta ki, aki most is a postásunk? Ki tudja…)

Lassan eljutunk odáig, amikor majd anyuka a gyerekének apu első szerelmes SMS-ét mutatja meg. Vagy apu mutatja meg annak screenshot-ját, amikor anyu megbökte az egyik közösségi oldal bökdösési funkciójával. Rendben, de hová lesz az emberközeliség? Hova lesz belőle az a valós, kézzel fogható, és mégis megfoghatatlan valami, ami egy ilyen levél kézzel írott változatából árad?

Egy SMS vagy e-mail sztenderd betűtípust használ, két üzenet közt a tartalmán túl az összes eltérés maximum a szóhasználat, vagy a rövidítések kapcsán adódhat, míg egy kézírásban ott van a grafológusok számára szinte minden, amit az adott személyről vagy helyzetről, pillanatról tudni lehet. Ott vannak benne a kacskaringós, ferde sorok, ott vannak az egyedi, személyre jellemző betűformák. Érezhető, ahogyan az egyes betűk vagy szavak esetén erősebben nyomták oda a tollat, mintegy kihangsúlyozandó, vagy megerősítendő az adott szót.

Az e-mail csak megérkezik, bármikor, és nincs benne jóformán semmi, amitől legalább egy kicsit lenne személyes annyira, mint a kézzel írott, ódivatúvá váló, analóg levél.

Egy analóg levelet még vártunk, napokig, és minden nap reggelén úgy keltünk fel, hogy na, hátha ma reggel már ott vár a postaládában. Akitől meg kaptuk, ugyan így várhatta a mi válaszunkat. Még jelentett valamit a levél. Értéke volt.

Manapság meg küldünk egy SMS-t, vagy e-mailt, vagy bármi digitális csomagocskát, és kész, ott van szinte azonnal, csak arra vár, hogy a címzett elolvassa. Nem kell napokat várnia, hogy megérkezzen, egyszerűen ott van. Így sokszor már sokkal kevesebbet is ér.

És ez pont az ellenkezőjét okozza: mivel bárkinek bármikor írhatunk, így jóformán mindig ráér. „Majd később megírom” – legyintünk, aztán később mégsem írjuk meg, mert akad más dolgunk. És így egyre kevesebb emberrel, egyre kevéssé tartjuk a kapcsolatot, hiszen bármikor írhatnánk neki, azonnal megkapná. Ezzel együtt a pillanatnyi dolgok, az élet apró szívdobbanásai, amik színessé tehettek annak idején egy levelet, lehet, hogy a másikhoz már nem is jutnak el. Elvégre feleslegesnek érezzük, hogy ilyen apró-cseprő dolgokat megosszunk a másikkal, de ha meg is tesszük, a mindennapi digitális zajban szinte már másnapra egyszerűen elvész.

Az SMS-eket és e-maileket legtöbbször kitöröljük, vagy készülékváltással, SIM-kártya cseréjével, netán a készülék elromlásával, vagy ellopásával elvesznek.

A levelekhez valamiért mégis jobban kötődünk, és nem akaródzik csak úgy megválni tőlük.

Talán ezért, mert abban a kézírásban ott rejlik egy darabka élet, egy darabka a feladóból, és egy darabka az elmúlt pillanatról…