Amin még az eredményjelző is kiakadna
Prológus: még előző évben, az akkori melegfelvonulás után elhatároztam, hogy azért sem fogok erről a témáról írni egy szót sem, mert mostmár ez is ‘divat’ lett, hogy erről ír valaki. Szarok én a divatra. De nagyon unalmas már a folyamatos buzizás, és ahogy mindenhonnan csak az egymás iránti gyűlölet folyik. Homofóbia, rasszizmus, stb… Unalmas. Így most mégis közbeböffentenék pár szót.
Kezdeném azzal, hogy NEM vagyok meleg. (Itt most biztos páran felsóhajtanak, megint mások meg azt gondolják ‘debizonyazvagytekis…’ és más kedvességeket.)
De nem vagyok olyan álszent homofób sem, aki élből elítél bárkit, ha azt hallja, hogy az illető meleg. Az ilyen emberek többsége ugyanis úgy ítéli el a másik embert, hogy közben egyetlen meleget sem ismer személyesen. Természetesen a külsőségek minden esetben nagy úrnak számítanak. És az emberek meg nagyrészt a külsőségek alapján ítélnek.
Hagyjuk a szexuális irányultságot. Nézzük a kiközösítést. Alapértelmezetten komplikáltabb a helyzet akkor, ha te vagy a kiközösített egyén, hiszen a közösség nagyobb részének igazából nem is lenne veled semmi baja, de a csordaszellem miatt a többség mégis a ‘vezérbikák’ felé húz, így még kevesebb az, aki melletted marad. Egy kiközösített egyén meg elég nehezen tud fordítani a helyzetén, hacsak valahogy nem vívja ki az előbb említett vezérhímek elismerését, ami legtöbbször jóformán kivitelezhetetlen. Marad tehát a közösség megtűrt, vagy emellett még utált ‘tagja’, akit aztán elő lehet szedni bármi olyan dolog miatt, ami a közösség húzótagjait negatívan érinti. Mert minden egyes közösségbe kell egy bűnbak. Valakin le kell verni az olyan negatív dolgokat, amelyek a vezérek számára érthetetlen módon érik az adott csoportot.
Kit szokás kiközösíteni? Ez a környezettől függ. Általában a többségből kilógó egyének nyerik el eme nemes pozíciót. Kilógni bármivel lehet, egyetlen dolog a lényeg: valami olyan dolognak kell lennie, ami felkelti az egyik (vagy több) vezéregyén érdeklődését. Természetesen itt is a külsőségekkel kezdődik a dolog. Ha te is nagy darab vagy, és az irányító egyének is testesebbek, könnyen leszel te is az irányító csoport egyik tagja. Ha mindenki hófehérke, akkor ha elüt a színed az átlagtól, akkor már az is gyanús lehet. Ha pedig ‘fennhordomazorromatmertbudapestivagyok’ típusú közösségbe bekerül egy istenhátamögötti településről valaki (vagy ugyanez fordítva, egyetlen pestiként valahol vidéken), akkor jó eséllyel pályázhat a kiközösített nemes címére.
Egyetlen alkalommal van kivétel: ha a kilógó személy nagyon jó kapcsolatot ápol az egyik vezéregyénnel (gyerekkori jóbarátok például). Ez egyúttal erősen befolyásolja is az adott közösség együttélésének szabályait, hiszen a vezéregyén szava törvény; ha a vezéregyén szerint a bálnakölyök jó arc, akkor azt a legutolsó talpnyaló fogadja el a legnagyobb bólogatással.
Érdekes módon a kiközösítést átélt vagy jelenleg is átélő egyének sokkal toleránsabbak bárki mással szemben: mert tudják, milyen érzés az, amikor te vagy a kiközösített, a lenézett, a legutolsó, a senki. Legtöbbünknek szerencsére semmi halványlila segédfogalma sincsen arról, hogy milyen kegyetlenek lehetnek már az óvodás gyerekek is egymással. Aki viszont egyszer megtapasztalta, hogy milyen kirekesztettnek lenni, az valahogy soha nem kívánja azt vissza. (Sok kirekesztőnek viszont nem ártana terápiaként, ha átesnének a másik oldalra.)
‘Na és mi van a buzikkal?’ – kérdezhetnéd. Van jó pár demagóg szöveg, amiktől a falnak tudok menni.
Utódnemzés szempontjából hím-nőstény/férfi-nő párosítás az, ami az ember genetikai felépítésének következtében gyereket eredményez. Ezt senki nem is vitatta, ugyanakkor rengetegen azt hangoztatják, hogy csak a férfi/nő párosítás a normális. Nem. Ez nem a normális. Ez az, ahogyan a reprodukció folyamata működik. Normálisnak pedig azt nevezzük, amit egy adott közeg nagy többsége annak tart. Gondoljunk csak arra, hogy manapság elképzelhetetlen, hogy 30 év körüli férfiak 12-14 éves kislányokkal házasodjanak és nemzzenek gyereket, néhány száz éve pedig ez teljesen normális dolognak számított. Manapság annyi a természetgyógyász, hogy Dunát lehet velük rekeszteni, a kis patikákban milliónyi gyógynövény kapható – ugyancsak pár száz éve még az ilyeneket megégették volna boszorkányként, mint a szar…
A tudósaink azt mondják, hogy a genetikai kód határoz meg minket, legalábbis materiális alapokon. Vannak, akik azt hangoztatják, hogy a homoszexualitás betegség. ‘Hú, de hát akkor kezelhető? Hát kezeljük!’ – mondhatnád. Kérdés az, hogy egy olyan önző világban, amikor mindenki csak a saját javát keresi, akkor egy melegnek miért kéne feladni önmagát csak azért, hogy a közösség többi része elfogadja, és normálisnak tartsa? (Más kérdés, hogy egy korábbi kirekesztett legtöbbször soha nem kerülhet vissza egyenrangúként a közösségbe – ugyanis folyamatosan ott lesz a háttérben a ‘múltja’.)
Újabban fényt derítettek arra, hogy genetikai eredete is van annak, hogy valaki homoszexuális. Ha kicsit ismerjük a genetikát még általános iskola nyolcadik osztályából, akkor eszünkbe juthat, amikor a tanítónéni/bácsi megemlítette, hogy szintén egy genetikai mutáció következett be mintegy 10-11 ezer évvel ezelőtt – amikor is a sötét haj- és szemszín volt a domináns -, melynek során kialakult Észak-Európában a szőke haj. Ha tehát betegnek tartjuk azt, aki meleg, akkor ugyanígy beteg az a szőke csaj is, akit a hímek nagy százaléka bizony szívesen ‘felpróbálna’… Genetikai adottság ellen pedig nem igazán lehet mit tenni, hiszen ők így vannak kódolva, tehát születésüktől fogva szőkék. Vagy melegek. Nem divatból, vagy azért, mert jó dolgukban már nem tudnak mit kitalálni… (A természet meg sokkal okosabb és nagyobb úr annál, mint amit itt egyesek magukról képzelnek.)
‘De egyre több a buzi!’ – mondhatnád. Exponenciális ütemben növekvő népesség mellett te sem gondolhatod komolyan, hogy a szőkék száma csak úgy lecsökken… Amellett az általad pejoratív módon ‘lebuzizott’ egyének a saját génjeiket legtöbbször nem adják tovább, hiszen a reprodukció biológiai okokból nem működik azonos neműek között. Tehát nem kell félned, attól, hogy mondjuk engedélyezni fogják az azonos neműek regisztrált élettársi kapcsolatát, az ő szexuális tevékenységükből nem fog utód születni (aki egyébként nem lenne kézenfekvően meleg…).
Örökbefogadás és társai… Mivel egyáltalán nincsen példa arra, hogy a gyerek hogyan reagálja le a ‘két anyukám/apukám van’ helyzetet, így nem lehet kijelenteni semmi olyat, hogy majd követné a szülői mintát. Ezek csak találgatások. Akiben ugyanis nincsen meg születésileg az, hogy ő meleg, abból bizony soha nem is lesz meleg. Ugyanakkor jussanak eszünkbe a szétment házasságok vagy egyedülálló szülők: a gyerek ott is csak az egyik szülővel találkozik, nincsen apu vagy anyu; valahogy az ellen mégsem emel szót senki, hiába sokkal nagyobb mértékű probléma a házasságok széthullása, mint a buzikérdés.
További baromságokat is jó lenne végre tisztázni magunkban. Ez nem influenza, hogy rádtüsszent egy meleg srác, és holnaptól már te is a bajszos pasikra buksz (persze ha lány vagy, és eddig a szakállasokra gerjedtél, az más tészta). Az is egy marhaság volt, amikor a nyolcadikos kislányok nem mertek t.A.T.u.-t hallgatni, mert féltek, hogy leszbikusak lesznek… Jó lenne megérteni, hogy ez nem így működik. Pláne jó lenne, ha nem terjesztenének ilyen marhaságokat néhányan.
Melegfelvonulás… Ha megfigyelted, kedves Olvasó, idén már csak ‘meleg méltóság menete’ volt az elnevezés, és nem ‘meleg büszkeség napja’. Valóban, a büszkeség nem is volt helyes kifejezés. Hiszen egy ilyen kirekesztő közegben egyetlen ember sem akar (vagy inkább mer) büszke lenni a másságára. Nem is kell büszkének lenni, mert ugye minek. De hogy méltósága sincs már, az szerintem elég szomorú.
(Bősz valláserkölcsösöknek meg, akik kimennek ‘mocskosbuzik’-at kiabálni: hol van ilyenkor az Isten parancsa, hogy ‘szeresd felebarátodat, mint önmagadat’? Ha ezt elfelejted, akkor nem kicsit vagy álszent…)
Ja, és ha már ennyi soron keresztül osztottam az észt, talán konklúdáljam is az egész felesleges szócséplést valami frappáns zárással, ugye? Nem teszem. Inkább pár személyes vélemény.
Magával a felvonulással azért nem értek egyet, mert fölösleges indulatokat szít. Ugyanakkor egy kis ellentmondás is van bennem ezzel kapcsolatban, hiszen ameddig ilyen indulatokat szít, addig bizony lehet, hogy kell is vonulni. Hogy egy idő után már ne legyen ekkora valami, ami ilyen indulatokat szül. Mindezek mellett természetesen én is megütköznék azon, ha meglátnék két bőrszerkós, negyvenes éveiben járó, bajszos-szakállas pasit, ahogy fényes nappal a buszon smárolnak. De ugyanígy megütközök én azon is rendszeresen, amikor 30++ években járó férfi/nő páros teszi ugyanezt. És ugyanígy feszélyezve érzem magam akkor is, ha fiatalokat látok. Számomra ez ugyanis sokkal személyesebb dolog, minthogy országvilág felé kelljen ezt prezentálni. Ugyanígy megütközöm a különféle borzalmas ruhákba öltözött ‘ajdenagyonérzemmagamatéseztmegiskellmutassammindenkinek’ típusú fiatalokon is, hiába fiú/lány párosításban mászkálnak.
De ettől függetlenül nem fogok senkit elítélni pusztán azért, mert más a szexuális beállítottsága. Vagy a hajszíne. Vagy a bőrszíne. Vagy az anyanyelve. Vagy a vallása. Vagy csak mert ellenkező nemű, mint én.
Mert számomra egy embert nem ezek a külsőségek határoznak meg, hanem az, ahogyan ő hozzám és másokhoz viszonyul. Maga az ember a fontosabb. És nem a külsőségek.
(Az élet rövid, a környezetünket szétbarmoljuk, és emellett még irtjuk is egymást rendesen. Hol van ebben az értelem? Egyszerűen szégyen az, amit mi, emberek csinálunk…)
Én kérek elnézést…
0 hozzászólás