Deja-vu – véletlen, vagy nem?

Valaki mondja meg, mi okozza ezt az érzést!

Péntek este voltam Andiéknál gépet buzizni, megette mindenféle vírus meg spyware. Sokra nem jutottam vele, annyira televolt, így szombaton újraraktuk. De szóval deja-vu… A lényeg az, hogy bár ezelőtt csak egyszer voltam Andiéknál, de akkor csak a lépcsőn ácsorogtunk, míg összeszedik magukat, szóval a lakásukból nem láttam semmit. De pénteken ugye ott nyomkodtam a gépet Ádámmal. Nagyon olyan érzésem volt, hogy ezt a helyzetet már láttam egyszer, vagy már átéltem, nemtom. Tehát az a tipikus deja-vu. A lányok megunták, hogy ott csesszük a gépet, így előrementek a Kobiba. Engem meg elkezdett szúrkálni a kisördög, hogy megnézzem az Andi szobáját, valahogy kíváncsivá tett, hogy nézhet ki. De nem néztem meg, be se kukucskáltam, mert valahogy úgy éreztem, nem illik. Valahogy úgy vagyok vele, hogy egy lány szobája intim hely, addig nem megyek be, míg ő maga be nem hív, hiszen az a szoba a magánszférája, ahová joga van eldönteni, kit enged be, és kit nem. És ezt tiszteletben tartom. És valóban, nem is tudtam megtenni. Aztán végül nem mentem velük ZP-be sem, nem volt hangulatom, meg fájt a torkom már megint.

Szombaton meg átmentem ugye, hogy újrarakjuk a gépet Ádámmal. Elméletben nagyon kellett vele sietni, mert úgy volt, hogy az anyjáék hazaérnek, és nem lett volna jó, ha meglátják, hogy a gépet buzizom. Viszont bepillantást nyerhettem valamennyire a mindennapi életükbe, és ez tök fura volt, azon túl, hogy maga a történés ismét magában hordozta azt a bizonyos ez-már-megtörtént jelleget… Tök jó érzés volt, hogy beengedtek az eddig elzárt világba, olyan volt, mintha egy eddig tiltott birodalomban mászkálhatnék szabadon… Végül a szülők nem jöttek, szóval nyugi volt. Aztán közben készült a gép, Andi meg megkérdezte, hogy miért nem mentem velük péntek este, hát mondtam, hogy a torkom fájt, meg meg vagyok fázva, és amúgy is hideg volt. Erre azt mondta, hogy akkor főz nekem forró teát, hogy az majd jó lesz a torkomra, és miután befejezték a takarítást, főzött is. Aztán estére kelve összekapta magát, hogy megy valami házibuliba, aztán kísérjük már el Ádámmal a buszhoz, merthogy a Szilvivel mennek, és hát őt is a Szilvi hívta, szóval az fel se merült, hogy mi is menjünk. Mondjuk ha azt mondja, hogy menjek vele, lehet nem gondolkoztam volna sokat rajta. Közben elindultunk le a Schöllerhez, mert valamit kavartak a 88-assal, így a megállók nem úgy voltak, ahogy eddig, de csak aznap. Útközben megittuk a kisüveges Baileys-emet, mert miért ne. Aztán már nemtom, miről beszéltünk, de több alkalommal is ugyanazt akartuk mondani valamire, ami elég viccesen jött ki, mert szóról-szóra ugyanazt gondoltuk… Kicsit borzongató volt, hogy teljesen ugyanaz járt a fejében… Közben megkérdeztem az Ildit, mi legyen a telefonbuzerával, mert hogy azt is meg kellett volna néznem még, de azt mondta, hogy majd máskor. Így Andival ketten mentünk a 72-essel a benzinkútig. Közben valahogy szóbakerültek az emberi kapcsolatok is, mint olyan. És én mondtam neki, hogy bizony szar egyedül. Arra mondjuk nem céloztam, hogy mi lehetne, ha lehetne… Mondtam neki a Szigetet is, hogy megoldjuk, de napközben lesz némi munka, hát majd meglátjuk, hogy jön össze. Aztán leszálltunk, és elindultunk a Tesco felé, elvileg ott találkozott volna a Szilvivel, de alig mentünk, utánunk kiabált, mert mögöttünk volt. Egy pillanatig elgondolkoztam, hogy mennyire tegyek bunkó megjegyzést, mert megláttam Szilvike reakcióját arra, hogy épp ott vagyok én is: „ez meg mi a faszt keres itt?”… Mielőtt Andi válaszolhatott volna, mondtam neki, hogy „nyugi, nem megy veletek, csak itt lakik Budaörsön…” vagy valami hasonló. Na erre vissza is vett az arcából, hogy jaj, nem azért, csak mert azt mondta a srácnak, hogy jön vele egy lány, és más nem, mondom mindegy. Észrevette, hogy ezt a szájhúzást nagyon nem kellett volna megjátszania. Elköszöntem csak Anditól, aztán mentem én haza.

Néha elgondolkozom azon, hogy vajon jó helyre nyúlok-e ilyen szinten. És nem tudok egyértelmű választ adni magamnak. De bepillantva az életébe, nem hiszem, hogy mellényúltam volna.
[Áh… Emberi kapcsolatok… Komolyan…]