Mindennapi hazugságaink rabságában
Furcsák vagyunk mi, emberek. Hazudunk mindenkinek és mindenütt, legyen az bár a legártatlanabb vagy jóindulatú hazugság, de a lényeg ugyan az. Pedig legtöbbször mennyivel könnyebb lenne a saját életünk is, ha ki tudnánk mondani, amit gondolunk vagy érzünk a másikkal szemben… De nem tesszük. Legtöbbször nem. Pedig legtöbbször az őszinteség lenne a kulcs.
De ez még mind nem elég. Mert önmagunknak is hazudunk. Azt mondjuk, nincs szükségünk másra, és erősek vagyunk. De persze legbelül, vagy mikor más nem látja, pont ellenkezőleg cselekszünk. Sóvárgunk egy kis gyengédségért, de kifelé azt mutatjuk, hogy nekünk márpedig nincs ilyesmire sem szükségünk, mert nem engedi a büszkeségünk, hogy beismerjük, amikor kicsit kicsúszott a talaj a lábunk alól.
Miért kell ilyennek lennünk?
0 hozzászólás