Miért kell felriadni…?
Az imént valamire felriadtam. Passzolom, hogy mire és miért. Csak azt tudom, hogy épp Veled álmodtam. Hogy pontosan mit, azt már nem. Csak az arcodra emlékszem, és ahogyan rámnéztél. Valami furcsa csillogás volt a tekintetedben, és csak fürkészted az arcomat. Lágyan végigsimítottam hát a buksidat, majd erre szó nélkül átöleltél, és percekig csak némán szorítottál magadhoz. Nem igazán tudtam mit kezdeni a helyzettel, és csak akkor szorítottalak igazán magamhoz, mikor éreztem, ahogy némán meg-megrázkódik a vállad, és valami forróság önti el a nyakamat – ahogy végiggördül lefelé rajta pár könnycsepped. Csak öleltük egymást némán, szavakra nem is volt szükség, beszéltek helyettünk a tettek, és az érzések. Mint egy asztal, teli égő mécsesekkel, ahogy lobog az az ezernyi kis lángnyelv…
Vajon miért álmodom inkább az életem, ahelyett, hogy megélném az álmomat…? Tudom, mert álmodni mindig sokkal könnyebb. Jó éjt hát, legyen szép az álmod…
2 hozzászólás
Silme · 2008.01.13. – 09:49
Jajaj. Ez az utolsó sor mostanában engem is nagyon kísért…
Silme · 2008.01.13. – 09:50
Bocs, fáradt vok. Szóval utolsó bekezdés 🙂