A kályhacső a zsákomban
Azt szokták mondani, hogy egyes pasiknak valamiféle kompenzációs kényszer miatt van szükségük többtízmilliós értékű sportkocsira, luxusyachtra, ilyesmikre. Hogy aztán ez mennyiben van így, és hogy ezek a személyek mit akarnak ezzel kompenzálni, inkább nem venném górcső alá.
Ugyanakkor aki fotózik, annak tényleg szüksége van időnként kompenzációra, mégpedig a látását és a látószögét kiszélesíteni, vagy éppen leszűkíteni. Így azt hiszem, nem meglepő, ha egy idő után messzebbre is szívesen ellátna az ember, és beruház:
Ezen ugyan most épp csak egy 350D „lóg”, de odaképzelhető az én 400D-m is, igaz, még képzeljünk mellé egy markolatot is. Ha meg ráteszem az árnyékolót az elejére, úgy már tényleg extra brutál kinézete van. Még vennem kell egy UV-szűrőt rá, lencsevédőnek, egy 4GB-os kártya is már régen esedékes, illetve egy monopod és egy tripod sem árthat, hiszen a „kicsike” majdnem másfél kilós. Legalább erősödik a karom is… 🙂
Ugyanitt: elborult koncepciókat továbbra is azok elborultságának függvényében szívesen fotózom. Elérhetőségeim a szokásosak.
0 hozzászólás