Nyolcszázötvenhat

Na jó, kilenszáznyolcvankettőnullakettőnullaöt…

Csak annyit kérdeztem tőle, mint már annyiszor, hogy szakít-e rám egy kis időt. Direkt nem említettem neki, hogy amúgy születésnapom van. Nem akartam hülye helyzetbe hozni. És azt sem akartam, hogy most akkor csak emiatt, egyfajta kényszerből mondjon igent. Mert lássuk be, azért egy ilyesmire elég kínos nemet mondani.

Tudhattam volna a választ előre. Pontosabban azt, hogy nem lesz semmi válasz.

Pedig még akkor is elhallgattam volna előle az egész „jeles nap” tényét, ha igent mond, és ráér. Nem azt akartam ugyanis, hogy erről, hogy rólam szóljon az egész. Egyszerűen csak vele akartam lenni. Elvinni valahová mondjuk vacsorázni, csak a társasága kedvéért. Majd leginkább egész este szinte egy szót sem szólni, csak hagyni, had beszéljen ő. Csak nézni őt. Elkapni egy-egy mosolyát. Látni, hogy jól érzi magát, látni pár őszintén boldog pillanatot villanni meg a tekintetében. Szóljon róla az egész, és ne rólam. Érezze jól magát ő, és ezzel közvetett módon én is.

De azért ott motoszkált volna a dolog, hogy vajon eszébe jut-e, hogy egyébként épp szülinap…?

Persze kinek nem esett volna jól az, ha magától eszébe jut, és meglep. Nem anyagi dolgokra gondolok. Hanem már azzal is meglepett volna, ha egyáltalán eszébe jutok. Szánalmas dolog már csak egyetlen nyamvadt gesztusért is könyörögni. Persze ha magától nem jut eszébe az egész, akkor már régen megette a fene.

Ehelyett inkább elszámolok tízig, nagylevegő, és hosszan kifúj. De ettől belül azért még marcangol. Persze lehet én vagyok a hülye, hogy még mindig fontos nekem. Szar dolog ez az egész érzelem dolog.

***

Utálom a felhajtást, pláne ilyen téren. Pedig volt, aki még direkt megemlített egy szülinapi sört is ennek örömére. Végül nem mentem el a koncertre sem, mert másképp alakultak a dolgok. Bár emiatt a szülinapi sör miatt egyébként is vonakodtam. Nem vágytam semmi felhajtásra. Pláne így, hogy előre tudtam, hogy van, aki tudja, hogy aznap van… Talán ha nem szól róla ő sem, akkor másképp alakul az este. Bár végül nem ezen múlott ez egész.

Ugyanakkor voltak olyanok is, akik tökre megleptek, hogy eszükbe jutott. És tudom, hogy sokkal inkább ezt kéne figyelembe venni, és nem azt, akiknek nem jutott eszébe. Csak hát azoktól, akik tényleg sokat számítanak neked, mindig jobban fáj, ha elfeledkeznek rólad.

De egy biztos, ha valakinek önmagától nem jutsz eszébe, akkor azon semmi sem fog változtatni. Ez is egy olyan dolog, amit talán ki lehet erőszakolni, de akkor meg már megette a fene az egészet.