Karácsony, Újév, vagy amit akartok – újra…

Avagy pótoljuk a hiányzó bejegyzéseket – 2. rész (dec.24.-jan.02.)

[December 24., V]
A karácsony többi része most is úgy telt, mint eddig mindig. Valahogy nem volt kedvem egész nap lemenni, így nem is tettem meg, csak valamikor késő délután. Azokon kívül, akiket én hívtam fel, összesen a Nórika küldött nekem SMS-t, mindenki más letudta a jókivánságokat iwiw-en. Rájöttem, hogy azon túl, hogy az egész karácsony csak arról szól, hogy ki milyen ajándékot vesz a másiknak, teljesen elidegenenedett az egész. Mert már az SMS is egyfajta elidegenenedés, mert használatával ugye a személyes kontaktus nem jön létre, de amikor már mindezt egy külön oldalon intézi az emberek úgy 90%-a, az már tényleg túlmutat mindenen. Rendben, lehetne arra fogni, hogy ez így olcsóbb, mert az SMS pénzbe kerül. Hát a franc tudja. Szerintem eléggé elidegenedtünk. Na mindegy. Hát sem a laptopomat, sem az asztali DVD-met nem kaptam vissza karácsonyra, illetve a Fishnetes csomagom sem jött meg a Matrix collection DVD-kkel. Túl sok említésreméltót idén se kaptam, de valahogy nem is foglalkoztatott az egész. Nem is tudom, hogy 24-e volt-e, mikor anyám a kezembe nyomta, hogy nézzem meg, hogy hugom miket szerkesztgetett, mert ajándék lesz belőle, és még lássam csomagolás előtt. Ami azért felkeltette a figyelmemet, és irigyeltem is érte a psiját, az egy 2007-es naptár, minden hónaphoz egy-egy közös fotójukkal. Jó, oké, lehet kicsit sablonosnak hat egy ilyen ajándék, de én biztosan jobban örülnék valami ilyesminek, de persze senki nem vette még a fáradtságot ahhoz, hogy ilyesmivel lepjen meg. Na mindegy. Aztán persze vacsora közben gyönyörűséges családi telefon. Mondani sem kell, az ajándékok egy részén nem volt semmi név, de sikerült kisakkozni. Aztán még beszéltem Vivvel pár szót, és megbeszéltük, hogy másnap jó lenne talizni. Mondta nekem, hogy igazából elég hirtelen jött ez az egész így köztünk, és még nem ismer annyira, hogy tudja, minek örülnék igazán, így készített ugyan nekem valamit, de hát nem tudja, hogy fog tetszeni. Én bevallottam neki, hogy hasonló cipőben járok, és elég snassz lesz így ajándékozni, de végül is a szándék a fontos, következő alkalomra meg jobban felkészülünk majd. ;o)

[December 25., H]
Hétfőre ugye Kati kitalálta a gyönyörűséges családi ebédet, valahogy nem nagyon volt kedvem az egészhez, de hát némi itthoni patália és zsarolás útján mégis rákényszerültem, bármennyire is mondtam előtte Katinak, hogy nem tudom, hogy megyek-e. Persze a fater bejött reggel és szólt, de én mondtam neki, hogy már megbeszéltem Katival 23-án, hogy nem valószínű, hogy megyek. Aztán nem is szólt, csak az ordítozás kitörése után mégis kénytelen voltam összeszedni magam, köszönhetően a bevetett zsarolásnak is. Mondjuk így aztán volt értelme képmutató módon vágni ott a jópofát, de hát ezvan. Így aztán ők elindultak, én meg hívhattam Vivet a jóhírrel, hogy bukta a dolog, rokonságnak hála. Pedig semmi sem esett volna jobban azon a délutánon, csak az, hogy végre megint Vivvel lehessek, de hát ez rajtam kívülálló okok miatt koránstem alakult úgy, ahogy azt elképzeltük. Na valahogy az ilyen dolgok miatt van elegem az összes ilyen ünnepből és egyéb marhaságból, mert már régen nem arról szólnak, amiről kéne. Anyámnak még 24-én meg is mondtam, hogy elegem van az ilyen dolgokból, úgyhogy mikor a 25. születésnapomat szóba hozta, azt is megmondtam, hogy itthon se leszek… No mindegy, így Vivvel azt találtuk ki, hogy jobb híján elkísér, az is több a semminél, az ajándékozósdit meg megbeszéltük, hogy elhalasztjuk jobb hangulatú időkre. Lezuhanyoztam, összeszedtem magamat, aztán elindultam. Vivvel az ő buszmegállójában találkoztunk. Kedvem lett volna elszívni egy cigit, eléggé felhúztak ezzel a gyönyörűséges karácsonyi ebéddel, de hát se cigim nem volt, meg hát amúgy is le akarok szokni, na meg ugye Viv se cigizik, így ezt kihagytam. Mikor odaértem, látta rajtam, hogy nem vagyok épp a legjobb passzban, mert nem nagyon kérdezett semmit, csak annyit mondott, hogy ne foglalkozzak a dolgokkal, nem érdemes. A busz elég hamar jött, találtunk egy helyet, leültem, ő meg az ölembe. Én nem nagyon voltam kommunikatív, így hát ő mesélte el, hogy miket kapott, általában egy jópár olyan dolgot, amit tényleg szeretett volna. Mondta még múltkor, hogy szétment a régi björnborg táskája, hát például kapott most egy újat, meg hát feltöltötték a telefonját is, meg hát megkapta az iPod nano-t is, amit már régóta szeretett volna, és irigyelt is érte, hogy nekem van… Jó érzés volt, ahogy ott ült az ölemben, és attól az együttérző mosolytól a pofiján egy pillanatra minden vacak dolog kiment a fejemből. Persze ez nem tartott sokáig, mert nem sokkal később odaértünk a Villányihoz, és leszálltunk. A villamost várva összebújtunk a pavilon egyik szélvédettnek tűnő sarkában, és legalább még néhány percig magamhoz szoríthattam, és érezhettem, ahogy elönt a forróság az ajkai minden egyes lágy érintésétől. Abban a percben különösen jól estek a lágy csókjai. Perzse ez sem tarthatott elég ideig, mert megjött a villamos, így felszálltunk. Nem voltak túl sokan, így el tudtuk fészkelni magunkat egy dupla ulésen, és még a fűtés is ment, de azért odabújt hozzám. A mai napig nem tudom, milyen parfümöt használ, de pont az a fajta kellemesen zöldesen friss és kicsit citrusos illat, amit pont szeretek. Pár megállóval később már eléggé egymásbabonyolódtunk, főleg mert már nem is volt rajtunk kívül senki a kocsiban. Eléggé izgató helyzet volt, nem sok kellett hozzá, hogy eldurvuljon… :oP Azt hiszem, ez volt a legjobb az egész karácsonyban. Aztán persze odaértünk a Moszkvára, így megvártam a villamost vele visszafelé, majd közben megbeszéltük, hogy a másnap egyikünknek sem jó, így hát talizzunk 27-én, majd egy lágy csók után indult is a villamos, én meg mehettem Katiékhoz. Na nem mintha sokról maradtam volna le, de hát megebédeltünk, közben jó zaftos politikai beszélgetések, stb. Tudni kell a rokonságról, hogy vakbuzgó módon eltérnek az egyik politikai irányzat felé, és ezt igyekeznek ránk is ránkkényszeríteni. Na többek közt ezért is igyekszem megmenekülni az ilyen alkalmaktól. Az este többi része még eltelt azzal, hogy Citadels-t játszottunk, segítettem Daninak beállítani a WIFI-re a titkosítást, aztán uzsgyi haza. Vivet aznap este már nem engedték el, mert szintén közös családi program volt, igaz náluk vacsora, és a nagyszülőkkel, akikkel persze náluk tökjó a viszony. Így én uzsgyi haza, aztán még neteztem egy sort, nemtom.

[December 26., K]
A délelőttöt nagyrészt sikerült átvészelni, de természetesen ott volt a délután, újabb gyönyörűséges családi programmal, egy komolyzenei koncerttel a Kongresszusi Központban. Ide szintén muszáj volt mennem anyám miatt, na mindegy. A hostesscsajok például egész jók voltak… ;o) Annyira nem volt vészes a koncert se, de a vége felé már kezdett nagyon sok lenni, főleg, mert nem telt el olyan perc, mikor valaki nem köhögött volna bele. Kezdődött balról sréhen elől, majd jobboldalt hátul, majd bal közép, jobbelöl, balhátul, jobbközép, fél perc szünet, majd elölről az egész. Ez volt a legzavaróbb az egészben. Komolyan, minek megy komolyzenei koncertre valaki, ha nem bírja ki köhögés nélkül…? Mondjuk azt is meg lehetett figyelni, hogy a koncert vége után az összes ember csorda módjára rohamozta meg a ruhatárakat. Aztán hugom pasija hazavitt minket kocsival hugommal megy anyámmal és apámmal, öcsém meg a nője meg buszoztak, mondjuk ők ráértek. Viszont a vékony öltönyben bizony hideg volt, így valószínűleg akkor fáztam meg, ami aztán az egész további hetemet meghatározta… :o(

[December 27-31.]
Még jó, hogy a két ünnep közt szabadságon voltam, és még jó, hogy a kedves rokonság miatt nem volt időm előtte se Vivre, se a haverokra, mert ezek után aztán nem is maradt. Bosszantott is rendesen, hogy pont a szabadságom alatt vagyok beteg, de hát nem volt mit tenni. Egy pozitívum azért volt a napban: megjött végre a Matrix DVD-m. Bár Vivvel megbeszéltük ugye, hogy talizunk 27-én, de végül most neki jött közbe valami, így sajna ez is kimaradt. Aztán még 27-én este átnéztem a kollegámhoz, Sanyihoz egy teára, de az utánakövetkező napokon már nem tudtam mozdulni semerre, egyrészt mert lázam volt, másrészt meg fogyasztottam a papírszebkendőket is szépen, és hát a torkom is eléggé fájt első két nap. Vivet sem akartam megfertőzni, így hát ő se jött át. Szilveszterre úgy lett volna, hogy együtt mennek a barátnőjével, az Adrival az egyik osztálytársnőjükhöz házibuliba, és persze hívtak engem is, de én ugye maradtam itthon, mert nem voltam jól, és végül ők se mentek sehova, otthon maradtak Vivéknél, aztán msn-en játszottunk meg szilvesztereztünk… Hát nem az volt, ami ki lett találva, de hát ez van. A dolgok nem mindig alakulnak úgy, ahogy azt Móricka elképzeli. Viv az újév első hetét valami jó kis vizsgával kezdte, így újév első napja részéről tanulással telt, amiben pedig szívesen megzavartam volna, ha állapotom engedte volna, de persze miért is lennék jól, mikor még van egy szabad napom…?!;o)

[Január 02., K]
Reggel elég erősen gondolkoztam azon, hogy elmegyek dokihoz, de persze az év első munkanapján már egy tizedfoknyi hőemelkedésem nem volt, nemhogy lázam, így a dokit kihagytam, és bementem dolgozni, természetesen délutános voltam, így az aznapi találka szintén kilőve. 25-e óta nem is láttam, csak beszéltünk napjába, és ez már kezdett kicsit az agyamra menni, de hát ez van. Munka az volt elég, a rikveszterek kitettek magukért. Beérve munkába, kénytelen-kelletlen konstatáltam, hogy visszatértek a szürke, dolgos hétköznapok. Felhívtam a noti ügyében a srácot, és megígérte, hogy rákérdez a szerviznél, hogy mi az ábra. Aztán közben az asztali DVD-m meg a szomszédnál gyógyul, tehát filmnézés egyenlőre kilőve. Este elég hideg volt, így rohantam haza, ahogy tudtam, Vivvel még azért beszéltem útközben, kiderült ugyanis, hogy mégse kell utaznom sehova. Rájöttek a nagyokosok, hogy voltaképp nem kell nekem személyesen ottlenni se Milánóban, se Lecce-ben, elég a telefonos kapcsolat. Mondjuk ez annyiban jó, hogy nem kell akkor egyedül elutaznom. Viv meg a vizsgái miatt amúgy sem tudott volna jönni, pedig megkérdeztem, de így legalább ez megoldódott. Aztán még egy pár percre azért kiszaladt hozzám a megállóba, és odaadta, amit nekem szánt:
– „De csak otthon bonthatod ki…!” – mondta huncut mosollyal a kis pofiján.
– „Nálam sajnos nincs itt a te ajándékod, nem vittem magammal melóba…” – néztem rászégyenkezve.
– „Semmi baj, majd ideadod, de most szaladok, mert holnap korán kelek!” – mondta mosolyogva, majd átöleltem, és megcsókoltam:
– „Köszönöm, drága, aztán aludj jól!” – mondtam neki.
– „Meglesz, te is, sziaaaaa…!” – mondta, majd még egy lágy puszi, és elsietett, ahogyan én is ezután.
Hazaérve első dolgom volt kibontani az ajándékát. Egy szelet marcipános csoki alatt pedig egy kis levélke és egy újabb csomag lapult. A levélke a következő volt:

„A kép Adri érdeme, ő művelte még múltkor, ha emlékszel. A tartó az én művem, persze csak a díszítés, remélem, tetszeni fog. A csoki meg azért, mert megédesíted piciny életem minden napját! De bocs, ha túl csöpögős voltam… ;oP Boldog Karácsonyt drága Petim! Szeretettel: Kis Vived”

Kibontottam a kis csomagot, és egy üveg képtartó volt benne, üvegfestékkel festett szívekkel díszítve, az egyik sarokban P & V felirattal, és az Adrinak az a képe rólunk, amikor filmezés után elkapott egy olyan pillanatot, ahogy épp összebújtunk a díványon. Az aznapi sorozatból ez volt a legjobb kép. Fel is hívtam:
– „Köszönöm…” – de elcsuklott a hangom, annyira meghatott ezzel az a kis lüke…
– „Meghatottál vele igazán…” – folytattam.
– „Örülök, ez volt a célom!” – mondta azzal a vidám hanghordozásával.
– „De van még valami, de azt majd holnap délután, személyesen, rendben? Most megyek aluszkálni, jó?” – kérdezte sejtelmes hangon.
– „Rendben, holnap, majd felhívlak. Aludj jól, álmodj szépeket, drága, és köszönöm…” – válaszoltam.
– „Neked is gyönyörű éjt, sziaaa!” – köszönt el.
– „Meglesz, szia.” – válaszoltam.
A tőle kapott képet nézve eszembe jutott a parfümje illata, ami szinte körbelengett egy pillanatra, majd lekapcsoltam a villanyt, de a holdfényben még látszott a közös képünk, ami végül a matracom mellé csúszott ki a kezemből a szőnyegre, ahogy elnyomott az álom. Rövid éjszaka volt ugyan, de éreztem, hogy velem van.