Csak úgy

Apró gesztusok, és mégis mennyit jelentenek néha

Van egy pici lány, akit leginkább csodálok azért, ahogyan ennyi idősen gondolkozik. Mert az ő korabeliek, áhh… Tegyem hozzá, ugyan nincs túl sok hozzá hasonló korú ismerősöm, pláne nem barátom, így ez most egy elég szubjektív vélemény. De korához képest elég komoly gondolatai vannak. Legtöbben ki sem néznék belőle ránézésre. Rengetegszer csak pár szava elég ahhoz, hogy visszaadja az emberekbe vetett hitem, és az életkedvemre is jó hatással tud lenni. Sokszor az is elég, hogy csak rápillantok a képére MSN-en, és mindig valami olyat rak ki, ami vagy jó értelemben dilis, vagy jó az összeállítás, vagy csak szimplán mosolyog, és ez jobb kedvre derít, ha épp sötét felhők tornyosulnak a gondolataim felett.

Ha egyszer odáig jutok, hogy gyerekem lesz, büszke lennék rá, ha ennyi idősen ilyen lányom lenne, mint ő. Persze csinált már ő is pár hülyeséget, de mind emberek vagyunk, így hibázunk is, és tudom, hogy tanult a hibáiból. Igazából nem tesz sosem semmi különöset, csak megadja azt, amire abban a pillanatban szükségem van: pár jó szót… Mint ahogyan ma is. És néha az több mindennél.

Tök furák vagyunk, mi, emberek. Apró gesztusok, pár szó, egy szmájli… Ezek semmibe sem kerülnek, másnak néha mégis sokat jelentenek. És bár nekünk maximum pár szót kéne kiejtenünk, és máris szereznénk vele egy kellemes percet vagy napot a másiknak, mégis inkább legtöbbször megtartjuk magunknak ezeket a szavakat. Miért? Nem tudom. Talán csak fel sem merül bennünk, hogy a másiknak mennyire jól eshetne egy kis elismerés, vagy egy mosoly, egy ölelés. Mennyivel könnyebb lenne minden, ha ez így menne. De ehelyett legtöbbször képmutató módon csak felvesszük a bájmosolyt, és csak gondolatban küldjük el a másikat az anyjába. Nem vagyunk őszinték.

Igazából nem tudom, hány hasonló ismerősöm, és így inkább már azt mondanám: barátom van. De mindegyikőtöket számon tartom ám. Némelyikteknek fogalma sincsen arról, mennyit jelent nekem. Tessék, én sem vagyok őszinte, de néha nem is lehet annak lenni. Ha egyszer szükségem volt Rád, és ott voltál, hasonló esetben bármikor számíthatsz rám. Ugyanakkor ez sajnos ellenkezőleg is igaz, ha magamra hagytál, mikor Rád lett volna épp szükségem, annál jobban semmi sem fáj. De megrögzötten bízom az emberekben, így néha azoknak is adok újabb és újabb esélyt, akik nem érdemlik meg.

De most arra lenne szükségem, hogy valaki szeressen, ha csak egy pillanatra is. Szorítsa magához a lelkem is, hogy igazán érezzem, jelentek neki valamit. Még az sem érdekelne, ha igazából nem gondolná komolyan. Csak érintse meg a lelkem egy pillanatra. Hogy érezzem. Hogy ne fájjon úgy, itt, legbelül… Csak néha én magam sem tudom, hogy kitől lenne jó ezt megkapnom. Ha meg tudom, legtöbbször olyasvalaki, akkor meg minden túl komplikált. Kicsit össze vagyok zuhanva mostanában, ennyi. Tél van, hideg, és egyedül még hűvösebb az éjszaka, mint amúgy. Utálom magam egyedülérezni.

Epilógus: “Minél őszintébbek és nyitottabbak vagyunk, annál kevésbé fogunk félni, mert nincs takargatnivalónk mások előtt, ezért azt gondolom, minél őszintébb valaki, annál magabiztosabbá válik.” (Dalai Láma)